2017. január 17., kedd

Szájkosár az újkori inkvizítorok fegyvere.



Szájkosár az újkori inkvizítorok fegyvere.


Indul az internetcenzúra - itt a Kuruc.info letilthatatlan elérési eszköze, töltse le!


A Fidesz-kormány 2014. január 1-jétől bevezeti a kínai kommunisták által gyakorolt internetcenzúrát, komoly költségekbe verve az internetszolgáltatókat (melyek rezsicsökkentés helyett előbb-utóbb áthárítják majd ezt a fogyasztókra), pedig az elvi alapon is elfogadhatatlan tiltás törvényesen kijátszható marad minden internetező számára.

Ezt az óriásplakátunkat betiltották, de a portált nem fogják tudni

Törvénytelen tartalmat lehet találni minden médiumban, s ezért lehet helyreigazítással élni stb., azonban nem lehet "a múltat végképp eltörölni", elfogadhatatlan örökre blokkolni akár az egész Facebookot néhány jogsértő bejegyzés miatt. Nyilván nem is alkalmazzák majd az internetcenzúrát Zuckerbergékkel szemben, mint ahogy minden kis honlap, blog esetén sem, de Kim Dzsong Orbánék megpróbálják portálunkat egy az egyben kitörölni a magyar valóságból, a törvényt bevallottan ránk szabták. A cenzúrát azonban még a diktatúrákban is tömegesen kijátsszák, annak ellenére, hogy ott komoly büntetés jár ezért.

Magyarországon jelenleg még nem büntetik azt, aki az államilag cenzúrázott világhálós tartalmakat alternatív módon éri el. Az internetcenzúra ellen az elmúlt években többször szót emeltek a szólás-, vélemény- és sajtószabadságban hívő honatyáink és a magunkfajta jogvédők is. Most rajtunk a sor, hogy kedves olvasóinknak tanácsokat adjunk, hogy a Kuruc.info egészének vagy egy részének esetleges jövőbeni letiltása után hogyan tudják továbbra is olvasni portálunkat.
Két alternatív technikai megoldás
A most közzétett megoldásokat egy régi olvasónk készítette számunkra, azt leteszteltük, semmilyen kártékony kódot nem tartalmaz, legális, és nem kell telepíteni sem, csak kicsomagolni egy könyvtárba, és onnan indítani. Windows operációs rendszeren működik csak.
1. Ezt a torrent fájlt kell letölteni, majd bármilyen torrent kliens segítségével magát a csomagot is letölteni. Ha gépünkön nincs torrent kliens, és nem is akarunk telepíteni, akkor a csomag letölthető a https://kuruc.info/dokumentumok/KurucChrome.zip címről is, de ez sokkal tovább tart. Mindenkinek javasoljuk inkább a torrentes megoldást, amihez a klienst innen lehet letölteni: www.utorrent.com
Letöltés után, ha az operációs rendszer nem engedi futtatni, akkor jobb egérgombbal a tulajdonságai közt meg kell nyomni a "Tiltás feloldása" gombot, majd a csomag futtatható. Meg kell adni egy könyvtárat, ahova ki szeretnénk csomagolni a böngészőt, és ha ez megtörtént, a létrejött KurucChrome könyvtárban a Start KurucChrome.exe fájllal indítható.
Indítás után felépít egy titkos kapcsolatot, majd utána elindít egy modern böngészőt. Ha ebben a böngészőben nyitja meg a Kuruc.info oldalt, az akkor is betölthető marad, ha a szolgáltatója a tartalmainkat cenzúrázná. Egyéb honlapokat ez a böngésző hagyományos, nem titkosított kapcsolaton keresztül tölt be, de a Kuruc.info a kerülő út miatt valamivel lassabban fog betöltődni így, tehát csak akkor célszerű ezen a böngészőn keresztül nézni, ha már máshogy nem megy, mert valóban életbe léptették a tiltást.
2. Egy másik megoldás, az egy Google Chrome böngészőbe beépülő kisalkalmazás, aminek a telepítése ugyan egyszerűbb sokkal, ám néha a portálunk kicsit lassan töltődik be segítségével. Ez biztosabban működhet munkahelyi gépeken is, ráadásul egy bővítmény telepítéséhez admin jogok sem kellenek. Ennek működtetéséhez ezen a linken kell az Ingyenes telepítést választani. Ez csak Google Chrome böngészővel használható.

Mindkét fenti lehetőség lépéseinek elvégzése kb. 5 perc. Bárki megteheti, és az internetes cenzúra már nem is probléma, a kormányunk erre fordított energiája, az NMHH-nak adott fejlesztési pénzek mind-mind eredménytelenek. Ha egy kormány nem érti a mai digitális világot, akkor az ne akarja azt megszabályozni, kisajátítani, és "nemzeti internetboltot" csinálni belőle... Mert nem az.
Kapcsolódó:


Januártól jön az internetes feketelista - kötelező lesz blokkolni a "faji-vallási alapon jogsértő" tartalmakat

Közös, minden szolgáltató számára hozzáférhető adatbázis alapján kötelezővé válik a bíróság vagy az illetékes hatóság által jogsértőnek ítélt tartalom blokkolása az interneten - az erről szóló hírközlési hatósági rendelet jövő januárban, fél év csúszással lép életbe.

A jövő év elejétől működésbe lépik az a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által üzemeltetett internetes feketelista, mely alapján a Magyarországon működő internetszolgáltatóknak kötelezően blokkolni kell a jogsértőnek ítélt tartalmakat. A Központi Elektronikus Hozzáférhetetlenné Tételi Határozati Adatbázishoz, vagyis a KEHTA-hoz minden internetszolgáltatónak csatlakoznia kell, és a bíróság vagy hatóság által elrendelt tiltásokat azonnali hatállyal életbe kell léptetnie.
A KEHTA eredetileg július 1-jén állt volna élesbe elsősorban azzal a céllal, hogy az interneten megjelenő faji, vallási, felekezeti alapon, nemi, illetve szexuális orinetáció alapján magánszemélyek vagy csoportok sérelmét megvalósító jogsértő, valamint különösen gyermekeket szexuálisan vagy egyéb módon zaklató, illetve gyermekpornográfiát ábrázoló internetes tartalmakat kiszűrje. Az adatbázis alapján a bíróságok, valamint a törvényben meghatározott hatóság egységes módon, elektronikus úton tudja tájékoztatni a szolgáltatókat ezekről a jogsértő esetekről, az internethozzáférést biztosító cégek ezt követően különböző módokon, domainnév, IP-elérés vagy portszám alapján le tudják tiltani az ominózus tartalmakat.
Ez a rendszer a HWSW információi szerint most is működik, de jóval kevésbé hatékony módon. Jelenleg ugyanis a bíróság hirdetőtáblájára elhelyezett hirdetmény alapján tájékozódhatnak csak a szolgáltatók a jogsértő oldalakról vagy más tartalomról, vagyis a jogalkotó a szolgáltatók önkéntes jogkövetésére kénytelen alapozni. Emellett a hirdetményekből nem derülnek ki azok az elektronikus adatok - IP-cím vagy URL -, mely alapján a szolgáltató a blokkolást el kell végezze.
Az új jogintézmény január 1-i bevezetése után ugyanakkor nincs tovább apelláta, így az a szolgáltató, mely a hatóság által üzemeltetett, ugyanakkor nem hatósági nyilvántartásnak számító KEHTA-ban szereplő feketelistát nem emeli át saját rendszerébe, rendbírságot kaphat. A KEHTA-hoz a kapcsolódást a hatóság az Adatkapun keresztül biztosítja, a rendszert minden szolgáltatónál Ügyfélkapu-regisztrációval rendelkező, kijelölt kapcsolattartók működtetik majd.
A tiltólista működését lehetővé tevő törvényhez kapcsolódó NMHH elnöki rendelet tervezete nem rendelkezik arról, hogy a szolgáltatók pontosan milyen eszközökkel akadályozzák meg a hozzáférést a jogsértő tartalmakhoz. Azt ugyanakkor kifejezetten előírja, hogy az internetszolgáltató olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel köteles gondoskodni a KEHTA-ból részére megküldött adatok biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatok alapján megfelelő védelmi szintet nyújt.
(hwsw.hu nyomán)


Európai zsidó parlamenti vezető: "A Facebook-oldal eltörlése első számú győzelem, most magát a Kuruc.infót kellene törölni"
Folytatódik a dicsekvés a közpénzből kitömött antimagyar zsidó alapítvány honlapján: továbbra is portálunk letiltatásával fényezik magukat a csalók (gyakorlatilag ez az egyetlen fegyvertény, amit elértek, s ezt is "odaszólós", fajtársi alapon, az ADL pedig elintézte nekik, mert az ő parancsukra majdnem mindenki ugrik).

Joel Rubinfeld, aki a címbéli kijelentést tette

S ha már fajtársi alap: megkérték néhány külföldi hitsorsosukat is, hogy keltsék "jó hírüket" a nagyvilágban. Igaz, eddig csak két lapban sikerült elhelyezni a reklámot (ebből az egyik izraeli, így az "alapértelmezett"), ráadásul jelentős késéssel sikerült lefordítani ezeket, így is túláradó büszkeséggel "szemlézik" címlapon az "elismerést".

Magyarország: a Facebook törölte a szélsőjobboldali portált
A kuruc.info Amerikából uszított zsidók, romák és melegek ellen. Egy magyar zsidó alapítvány beadvánnyal fordult a Facebookhoz.
Szerdán törölték a magyar szélsőjobboldali internetes oldal, a kuruc.info profilját a Facebook közösségi portálról a magyarországi zsidó Tett és Védelem Alapítvány – ami az antiszemitizmus elleni harc érdekében jött létre – közbenjárásának eredményeképpen. Az alapítvány az amerikai Rágalmazásellenes Ligával (ADL) közösen nyújtotta be kérelmét, melyben felhívta a Facebook figyelmét a kuruc.info profiljának rasszista és antiszemita tartalmára.
A törléssel az internetes portál 70.000 látogatót veszített el. A kuruc.info a kaliforniai Healdsburgben van bejegyezve, egy magyar borász működteti. A kuruc.info évek óta uszít romák, zsidók és melegek ellen. A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor 2012 júliusában arra kérte a washingtoni kongresszust, hogy szüntessék meg az Amerikából támogatott antiszemita provokációt.
Az izraeli Háárec cikke pedig - az "első számú győzelemről" - alább található (a magyartalanságok a TEV-es fordítás eredményei). Pikáns módon a lap épp annak az anyagnak a képernyőképével szemlélteti írását, melyben először foglalkoztunk a szélhámos zsidógárda-vezető viselt dolgaival, így akaratlanul ők is hirdetik, hogy Bodnárról a saját fajtársai panaszolták el, hogy meglopta őket:

Eltávolította a Facebook a magyar antiszemita honlap profilját
A Facebook eltávolította a kuruc.info (az amerikai bázisú magyar oldalon antiszemita gyűlöletbeszéd és a magyar ultranacionalista párt, a Jobbik propagandája is olvasható) hivatalos rajongói oldalát.
A 70,000 követővel rendelkező Facebook-oldalt szerdán távolították el a New York-i székhelyű Rágalmazásellenes Liga (ADL) és magyar partnerszervezete, a budapesti Tett és Védelem Alapítvány kérelmét követően.
Több zsidó szervezet üdvözölte az oldal törlését, és fontos lépésnek tartja a Jobbik (Magyarország harmadik legnagyobb pártja) antiszemita, romaellenes, homofób és antidemokratikus üzenetei terjedésének korlátozását.
Órákkal később a Kuruc.info-hoz közel álló magánszemélyek máris indítottak egy új Facebook-oldalt, ami szinte azonnal 6,000 lájkot kapott.
De az ADL ismét a Facebookhoz fordult az oldal zárolásáért, ami az ADL igazgatója, Abraham Foxman szerint: „Zsidók és romák ellen irányuló fenyegetésekkel élt, erőszakra bujtott fel, antiszemita eszméket hirdetett, és tagadta a holokauszt megtörténtét, ezek pedig mind bűncselekmények Magyarországon.”
Bartus László, az Amerikai Magyar Népszava (a legrégebbi magyar nyelvű, Amerikában megjelenő újság) főszerkesztője elmondása szerint a magyar hatóságok már megpróbálták magát a Kuruc.info oldalt is betiltatni, mindezidáig sikertelenül, ugyanis annak szerverei Amerikában vannak, és ott sokkal liberálisabb a szólásszabadság szabályozása, mint Magyarországon.
A Kuruc.info Facebook-oldalának törlése elsőszámú győzelem” – mondta Joel Rubinfeld, az Európai Zsidó Parlament társelnöke. „Most magát a Kuruc.info-t kellene törölni, ami a neonáci Jobbik nem hivatalos oldala. Azért, hogy ne ismétlődhessenek meg az európai történelem legrosszabb időszakai, legfőbb ideje, hogy megállítsuk a gyűlölet terjedését.”
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:


Saját fajtársait is meglopó szélhámos a portálunkat letiltató zsidógárda-vezető

És ezt nem mi, elnémítandó, üldözendő (ha még létezne a zsidók kommunizmus alatt gyilkolászó népbírósága, akkor: felakasztandó) szélsőséges nácifasiszták mondjuk, hanem Bodnár Dániel saját hitsorsosai, akiket átvert, meglopott (a többi fajtársának pedig, akik a lapját megrendelték, "csak" hazudott). De őt persze ezért nem "tiltják be", vagy éppen ki, például a szabadlábon lévő emberek közösségéből, hiszen ő kiválasztott, és Isten ajándéka, ezért kormányfőnk személyes védelmét élvezi. Sőt, még hálásak is nekik, hiszen a "magyar" kormány Izraelben kért tőlük segítséget ellenünk.
Magyarul ma "Magyar"országon köztörvényes bűnözők döntik el, milyen hírportált követhet egy közösségi oldalon 72 ezer magyar. Ezt hívják ők demokráciának, nem csoda, hogy annyira féltik e berendezkedést. Aki pedig visszásnak találja ezeket az állapotokat, az - igen, ráhibáztak - antiszemita.

Közben ma dél körül, 6400 követővel (mindezt csak tegnap este óta, azaz fél nap alatt) törölték az új Facebook-oldalunkat is. Úgy tűnik, a zsidó lobbi világos és szigorú parancsot adott az üzemeltetőknek, mégpedig olyat, mely értelmében "demokratikus módon" már anélkül is törölnek, hogy bármilyen felhasználási feltételt megszegtünk volna. Nos, éppen ez az a magyarellenes judaista diktatúra, ami ellen küzdünk, és küzdeni fogunk, amíg élünk.
Az alábbi bejegyzésben tárják a világ elé zsidó újságírók, hogyan verte át őket Bodnár, aki, számos talmudistához hasonlóan az antiszemitizmus elleni harc leple alatt kaszál nagyokat - ezért találta ki az "adományokból" (azaz kemény amerikai és izraeli pénzekből) működő zsidó gárdát is.
Ne dolgozz Bodnár Dánielnek, ha pénzt is akarsz keresni, nemcsak dolgozni
FIGYELEM! Ha kedves az eleted, ne dolgozz olyan cegnel, amihez Bodnar Danielnek barmilyen koze van. Amennyiben megis megszedulnel, konzultalj velem, vagy a regi Time Outosok kozul barkivel, hogy legalabb a legnyilvanvalobb csapdakat ki tudd kerulni.
Ezt írta Bede Márton a tumblrjén majdnem másfél éve, amikor azt a pletykát hallotta, hogy megint lesz Time Out Budapest. A fővárosi, magyar nyelvű Time Out egy évig létezett, íróit szinte az első hónaptól késve, vagy egyáltalán nem fizették ki, a lap rendszertelenül jelent meg, az előfizetők pedig csúszással kapták meg a lapot. Amikor Bede felállt a főszerkesztői székből, ezt a (ma már cache-elt) posztot írta az egészről. Tudom, hogy igaza van, mert én is ott dolgoztam vele az újságnál.
Bede távozásáról megkérdezte a Kreatív a lap felelős kiadóját is, Bodnár Dánielt, aki azzal reagált, hogy tulajdonképpen ezek hazugságok, mindenki megkapta a pénzét, az újságnak nincsen vége, meg fog jelenni februárban, csak a főszerkesztő és az állandó munkatárs Plankó Gergő mondott fel, az előfizetők pedig hat hónapig ingyen kaphatják majd az újságot. Mondanom sem kell, hogy nem kapta meg mindenki a pénzét, mindenki felmondott, a külső szerzők jelezték, hogy nem dolgoznak tovább, az újságnak vége lett, nem jelent meg februárban, sőt, soha többé, úgyhogy az előfizetőknek nem volt mit várniuk.
Csak azért ez a hosszú körítés, mert Bodnár Dániel, a magyar nyelvű Time Out Budapest felelős kiadója pár napja bejegyeztette a Tett és Védelem Alapítványt, aminek ő a kuratóriumi elnöke, és jelenleg a zsido.com-on alkalmazottat keres.
A Tett és Védelem - amit a Kuruc.info és a Barikád is egybehangzóan, de hibásan "zsidó gárdának" nevez - tulajdonképpen egy antiszemita-ellenes szerveződés, ami a magyarországi zsidóság védelmét tűzte ki célul. Bodnár szerint főleg jogvédő szerepet játszanának, de minden lehetséges módon fellépnének az antiszemitizmus ellen, akár személyes beavatkozásokkal is. Nem kapnak állami támogatást, az alapítványt adományokból fogják fenntartani a tagok. Itt egy hosszú és rettenetesen tördelt interjú az elnökkel.
Bodnár Dániel a hírTV-nek beszél a Tett és Védelemről:


Támad a "Tett és Védelem", jajj az antiszemeteknek! (2013-01-22)


A Cink.hu szerkesztőségéből ketten is dolgoztunk a Time Outnál, és Bodnár cége, a D-E-G Lapkiadó összesen több, mint 350000 forinttal tartozik a mai napig nekünk. Elfogulatlanok tehát nem vagyunk, ellenkezőleg. A poszttal egyetlen célunk van, figyelmeztetni azokat, akik jelentkezni akarnak a Bodnár-féle jogvédő szervezethez, hogy hiába a nemes cél és az érdekes munka, gondolják végig, mit kockáztatnak, mármint anyagilag.
Egy másik szerző, Szily László hozzászólása:
"Hohóóó, egy százast még nyugodtan odaírhattok a tartozásához (…) csodálom hogy nem változtatott nevet" - írta levélben Görgyi, az Index újságírója, akit a becsületes jogvédő-vállalkozó szintén nem fizetett ki. 2013. january 25. 9:42
Kapcsolódó:


Antiszemitizmus elleni fellépésre tanítja a magyarokat a kormány által 42,5 millióval támogatott zsidó gárda

Elkészítette első "antiszemitizmus-monitoring" jelentését a Tett és Védelem Alapítvány által felállított Brüsszel Intézet.
Az alapítványnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a jövőben havi rendszerességgel számolnak be az "antiszemita cselekményekről".

Jól jön a pénz a több tízmilliós tartozást felhalmozó zsidóbűnözőnek

A tájékoztatás szerint a Brüsszel Intézet 2013 májusában kilenc "antiszemita gyűlöletcselekményt" azonosított, négy esetben "gyűlöletbeszédet", három "fenyegetést", egy-egy "támadást" és rongálást rögzítettek. Valóban hatalmas teljesítmény.
A Brüsszel Intézet 2013/2014-es kutatási terve a rendszeres monitoringjelentések közzétételén túl magában foglal egy átfogó, a zsidóságot érintő kutatást, valamint az egész társadalomra kiterjedő felmérést az antiszemitizmus jelenlegi helyzetével kapcsolatban. (Magyarul kiderítik, hogy tombol az antiszemétizmus, ezért még több holokausztozás és még több tízmillió kell Bodnár Danikának a magyar adófizetők pénzéből.)
Egy olyan képzési program kialakítása is a céljuk, mely az állami ügyintézés különböző szintjei és szereplői számára biztosít felkészítést "a rasszista és antiszemita jelenségekkel kapcsolatos fellépésről, eljárásokról iskolai és továbbképzés-rendszerű tananyagok formájában". A teljes projekt költsége csaknem 100 millió forint, finanszírozása megközelítőleg azonos mértékben magánadományokból, pályázatokból és állami hozzájárulásból történik.
A Tett és a Védelem Alapítvány honlapján az olvasható, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség Köves Slomó vezető rabbi kezdeményezésére 2012 novemberében hívta életre az alapítványt, amely "a romló minőségű közbeszéd, a kirekesztés, az antiszemitizmus táptalaját adó ismerethiány, valamint az atrocitások és törvényszegések elleni erélytelen jogi fellépéssel szemben kíván új alternatívát nyújtani, a pozitív zsidó identitás és a közösségi szerveződés stratégiája mentén".
(MTI nyomán)
Kapcsolódó:


A kormány megállapodást kötött a Facebook-oldalunkat letiltató zsidó csalóval - jobbikos oldalakra is vadásznak

Remélhetőleg nemcsak a Kuruc.info profilját, hanem más szélsőjobboldali oldalakat is törölni fognak a Facebookról – nyilatkozta a Népszabadságnak a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumi elnöke. Bodnár Dániel azt is elmondta, hogy a napokban megállapodást írtak alá Lázár János miniszterelnökségi államtitkárral. A kormány korábban kötelezettséget vállalt, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri (monitorozza) az antiszemita jelenségeket: a szerződés értelmében ezt a feladatot az alapítvány látja el.

Bodnár, aki a magyarok pénzén harcol a magyarok ellen

Köves Slomó rabbi, az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) vezetője tavaly nyáron kezdeményezett találkozót más zsidó szervezetekkel, hogy megvitassák, milyen módon lehet eredményesen fellépni az antiszemitizmus terjedése ellen. A találkozó folytatásaként tavaly év végén megalakult a Tett és Védelem Alapítvány. A kuratóriumban a Mazsihiszt (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) az időközben elnökké választott Heisler András képviseli, a testületben helyet kap például Guba Gergely, a Szim Salom progresszív zsidó közösség vezetője is. A kuratórium elnöke a saját fajtársait is meglopó Bodnár Dániel, az EMIH vezetőségi tagja.
"Az antiszemitizmus társadalmi betegség"
Gyakran hallani, hogy az antiszemitizmussal szemben elsősorban nem a zsidó szervezeteknek, hanem a többségi társadalomnak kell fellépnie. Bodnár Dániel viszont úgy látja, hogy a zsidó közösségnek is megvan a maga szerepe: „Felelősséget kell vállalnunk a saját ügyeinkért, hogy végre kikerüljünk abból a politikai térből, ahol a jobb- és a baloldal a maga érdekeinek megfelelően egyaránt felhasználja a zsidóságot. Mi azt szeretnénk, ha senki nem játszadozna az úgynevezett zsidó kártyával. Az antiszemitizmus, mint társadalmi betegség, valóban az egész nemzet felelőssége. Ez azonban nem ment fel minket az öngondoskodás kötelessége alól, ott, ahol konkrét sérelem éri a közösségünket”.
Jobbikosokat jelentgetnek fel
Az antiszemitizmus elleni küzdelem olyan ügy, ami közös platformra hozza a legkülönbözőbb felfogású, egymással sokat vitatkozó zsidó vallási és civil szervezeteket. A Tett és Védelem Alapítvány egyszerre tudományos műhely és jogvédő szervezet. Az alapítvány – a kuratóriumi elnök közlése szerint – az elmúlt fél évben összesen 24 feljelentést tett, jórészt az Országgyűlésben lévő "szélsőjobboldali politikusok ellen".
A feljelentések többségét az ügyészség elutasította. Részben azért, mert – ahogy általában az Alkotmánybíróság egyik állásfoglalására hivatkoznak – ok-okozati összefüggésre lenne szükség az antiszemita kijelentések és fizikai atrocitások között. Másrészt: az ügyészség úgy ítéli meg, hogy az alapítvány közvetlenül nem számít sértettnek, így nincs joga feljelentést tenni. Bodnár Dániel reméli, hogy a nemrég beiktatott törvényi módosításoknak köszönhetően a jogalkalmazás is változik, és szankcionálhatóvá válnak a "gyűlölet-bűncselekmények".
A kuratóriumi elnök szerint a Jobbik neonáci eszméket hirdet: Európa nyugati részén nincs rá példa, hogy "ennyire szélsőséges párt tagja legyen a parlamentnek". Magyarországon az antiszemitizmus csak elvétve fajul tettlegességig, de – a közbeszéd minőségének romlását nézve – Bodnár Dániel szerint nincs garancia arra, hogy a "verbális erőszak" előbb-utóbb nem csap át fizikai agresszióba. Az alapítvány ezért is tartja fontosnak, hogy a világhálóról száműzze a "gyűlöletbeszédet".
Jobbikos profilokat is töröltetni akarnak
Az alapítvány munkatársai nem kizárólag magyar, hanem más nyelvű tartalmakat is vizsgálnak az interneten. Sehol nem találkoztak olyan mértéktelenül áradó "gátlástalan náci szövegekkel", mint a magyar oldalakon. Az amerikai Rágalmazásellenes Ligával (ADL) közösen az alapítvány több tucat magyar nyelvű profil törlését kérte a Facebook közösségi portáltól. A náci-nyilas szellemiségű Kuruc.info kitiltása nagy sajtóvisszhangot kapott, de – teszi hozzá Bodnár Dániel – a Facebookról remélhetőleg ugyanígy törölni fognak megyei jobbikos szervezetekhez kötődő profilokat is. Az esetek egy részében még tart az eljárás.
42,5 milliót kapnak a zsidóbérenc kormánytól
A Tett és Védelem Alapítvány a közelmúltban megállapodást írt alá Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral. Az EBESZ-nek (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) van egy ajánlása, amely elvárja az államoktól, hogy "tudományos igénnyel" vizsgálják és kísérjék figyelemmel az antiszemita jelenségek alakulását. A magyar kormány vállalta, hogy eleget tesz az ajánlásnak, de "érdemben nem történt semmi". A mostani megállapodás révén a kormány átruházza a feladatot az alapítványra, és ehhez az idén 42,5 millió forintot bocsát a rendelkezésére. Az összegben – a rendszeres, havi monitoring mellett – országos kutatások indítása és az alapítvány által létrehozott jogsegélyszolgálat támogatása is benne foglaltatik.
A fenti feladatok elvégzésének teljes költségvetése mintegy 110-120 millió forint. A hiányzó pénzt – mondja Bodnár Dániel – az alapítvány munkájában részt vevő szervezetek befizetéseiből és magánadományokból teremtik elő.
(Nol nyomán)
Kapcsolódó:


Morvai a Facebooknak: "Néhány zsidó szervezet olyan erős, hogy mindent elérnek, amit akarnak"

Mint ismeretes, korábbi facebookos letiltásunk feloldása Morvai Krisztinának köszönhető - EP-képviselőnk most újra levelet írt Zuckerbergéknek, ez olvasható az alábbiakban.

Tisztelt Facebook Csapat!
Morvai Krisztinának hívnak, s az Európai Parlament és annak Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) magyar képviselője, valamint a budapesti ELTE egyetem jogi docense vagyok, aki büntetőjogra és emberi jogra szakosodott. Korábban az Emberi Jogok Európai Bíróságánál (Strasbourg) is dolgoztam, és az egyik fő ENSZ emberi jogi szervezetnek (CEDAW Bizottság) voltam a tagja, több más pozícióm mellett az emberi jogok területén.
A Kuruc.info Facebook-oldalának a megszüntetésével kapcsolatban írok Önöknek, ami egy nyilvánvalóan „ellentmondásos”, azonban népszerű hír- és napi politikai forrás Magyarországon. Mint emberi jogi ügyvédnek mély csalódást okoz számomra e lépés, és mélységesen aggasztanak annak lehetséges következményei a szólás- és véleményszabadságot illetően általában, valamint konkrétan az interneten és a Facebookon. Nem akarom ismételni itt a szokásos „jogi egyetemi tankönyvi érveket” a szólásszabadságba való beavatkozás ellen. Azonban hadd osszam meg Önökkel néhány aggodalmam:
1, Véleményem szerint a Facebook ezen döntése az internet számos szereplő, mint pl. (diktátor) kormányok általi korlátozása legitimizációjának lesz tekinthető a tartalom alapján. Ezen túl ők mindig hivatkozhatnak majd a kommunikáció modern eszközei betiltásának a törvényességére, amennyiben a tartalom vagy a nyelv egy része megkérdőjelezhető, illetve veszélyesnek tartott azok által, akiknek a hatalmában áll elvágni a kommunikációs csatornákat. „Ha az úgynevezett demokratikus nyugati világ megteheti, mi miért ne tehetnénk meg, s miért ne kéne megtennünk?”
2, A Kuruc.info Facebook-oldalát 72 ezer ember követte. Ezen emberek döntő többsége olyan személy volt, aki a Magyarországról és a világról szóló aktuálpolitikai információkat különböző forrásokból gyűjtötte és osztotta meg, melyek közül az egyik a Kuruc.info volt. „Értelemmel bíró” egyénekként elolvasták, kiértékelték és elemezték ezen információkat, s levonták a saját következtetéseiket. Erről kéne szólnia a tájékozódáshoz és a gondolkodási, valamint véleményszabadsághoz való alapvető jognak. Úgy gondolom, hogy 72 ezer ember gyerekként való kezelése – akikre úgy tekintenek, mint akik felnőttként képtelenek helyes ítéletet alkotni – szükségtelen, indokolatlan és aránytalan az elérendő cél tekintetében (ti. a gyűlöletbeszéd elnémítása).
3. A Kuruc.info széleskörűen tudósított témákról, melyek sok embert érdekelnek és érintenek. S bár némely nyelvezet és cikk „sokkoló” lehet néhány ember számára, sok másik nem az, s tökéletesen illeszkednek más kritikus internetes oldalhoz szerte a világon. Én magam is gyakran keresem fel a Kuruc.info oldalt – átugrom azokat a cikkeket, melyek nem tetszenek, s elolvasom azokat, melyeket érdekesnek és informatívnak tartok. Ahogyan más felnőttek is teszik ezt általában. Sok olyan fontos kérdés van, melyekről a Kuruc.info tudósít, s melyeket az elemez, míg semmilyen más hírforrás nem teszi ezt Magyarországon. Éppen tegnap néztem a Kuruc.info weblapján a kínai ujgur területről származó emberi jogi aktivista bírósági tárgyalását, akit törvénytelenül kitoloncoltak Magyarországról – nyilvánvalóan a magyar kormánynak adott kínai „utasításokra”. Az üggyel kapcsolatos dokumentumfilmről és a bírósági tárgyalásról semmilyen más forrás nem tudósított, csak a Kuruc.info. Bárcsak megosztaná azt sok-sok ember szerte a világon! Egy másik példa a saját munkám mint emberi jogi és nőjogi ügyvéd, amiről a Kuruc.info gyakran beszámol, míg más forrás nem. Az Európai Parlament Femm (nőjogi) bizottságában tartott legtöbb beszédemet – mint pl. nők elleni erőszak, nőkereskedelem és nők elleni munkahelyi diszkrimináció – Magyarországon sehol máshol nem kap nyilvánosságot, csak a kuruc.infón. Nem hiszem, hogy a legtöbb szerkesztő mélyen elkötelezett nőjogi aktivista, azonban minden bizonnyal elkötelezettek az információkhoz való szabad hozzáférés szabadsága iránt. A Kuruc.info által tudósított további témák között van a gazdák termőföldhöz való hozzájutása, környezetvédelmi kérdések, korrupció elleni harc esettanulmányokkal, a pénzügyi válság és annak emberekre gyakorolt hatásának nyomon követése, külügyi témák, mint például a legutóbbi Wikileaks és Snowden ügyek. Mindent összevetve: szemben azok felszínes ítéletével, akik csak kiragadnak néhány elemet, a Kuruc.info nem egy „egytémás gyűlöletbeszéd” forrása, hanem a kritikus aktuálpolitika tartalmas információforrása. Úgy gondolom, annak való betiltása, hogy 72 ezer ember ezen információkat megkaphassa és megoszthassa, teljességgel szembemegy a Facebook elveivel és filozófiájával és – megismétlem – aránytalan az elérni kívánt céllal.
4. A gyűlöletbeszéd elnémításának célját ezzel a betiltással nem lehet elérni. Pont ellenkezőleg: az antiszemitizmus amiatt van emelkedőben, mert „néhány zsidó szervezet olyan erős, hogy mindent elérnek, amit akarnak.”
5. Az eredeti oldal betiltását követően a látogatók azonnal nekiláttak egy új oldal felépítésének, amit szintén azonnal betiltottak, a várható tartalom és nyelvezet világos bizonyítékának a hiányában. A Facebook ezen döntése különösen ellentmondásos számunkra, akik hisznek a szólásszabadságban és harcolnak azért, s akik a Facebook-ot a szólásszabadság egyik szimbólumának tartják napjainkban.
6. Szabadságon lévén, nem volt alkalmam mély kutatást végezni, azonban belepillantottam egy kicsit az internetes cenzúra szakirodalmába. Az alábbiakban megosztok Önökkel két forrást, melyek körvonalazzák azon aggodalmakat, melyeknek véleményem szerint a „Kuruc.info-üggyel” nem lesz vége, sőt, nőni fognak, s melyeknek súlyos következményei lehetnek a szabadság jövőjét illetően világszerte.
Päivikki Karhula a cikkében (Új formákat ölt az internet-cenzúra) rámutat:
A cenzúra többé nem korlátozódik a kiadványokra, könyvekre vagy cikkekre, illetve konkrét forró ügyekre és totalitárius országokra. Az internet ellenőrzése olyan globális, hálózatba kapcsolt és többszereplős erőfeszítéssé vált, amely lehetővé teszi harmadik fél részvételét az adatfolyamokba és a kommunikációkba. S a mindenütt jelenlevő környezet a rejtett adatgyűjtési és kezelési gyakorlataival azt még inkább átláthatatlanabbá teszi (Karhula, 2008).
A kibertért is gyarmatosították az erős szereplők és a versenyző geopolitikai és kereskedelmi érdekeltségek. (…)
Nemrégiben egy UNESCO-riport úgy érvelt:
A 21. század első évtizede során az internet és annak összefonódása a mobil kommunikációval lehetővé tette az információs és kommunikációs erőforrásokhoz való nagyobb hozzáférést. 2010-ben világszerte közel 2 milliárd ember – a világ lakosságának több, mint negyede – használja az internetet. Azonban ugyanezen időszak alatt a digitális jogok védelmezői növekvő aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogyan korlátozhatják a jogi és szabályozói tendenciák az online véleménynyilvánítási szabadságot. Ezen aggodalmakat bloggerek letartóztatásáról, tartalomszűrésről és felhasználók kikapcsolásáról szóló anekdotaszerű beszámolók szülték. Azonban ezeket olyan rendszerezettebb tanulmányok erősítik meg, melyek a véleménynyilvánítás szabadságának a megsértéséről szóló empirikus bizonyítékot tárnak fel, mint például a tartalomszűrés megnövekedett alkalmazásán keresztül. 
Hadd ismételjem meg még egyszer: ha maga a Facebook, a szólásszabadság jó barátja és támogatója a fentiekben kritizált gyakorlatokat alkalmazza, akkor nincs mit csodálkozni azon, ha a szólás- és véleményszabadság ellenségei is így fognak tenni anélkül, hogy egy kicsit is zavarba jönnének. Most már lesz merrefelé mutogatniuk.
A fent leírt okok alapján – valamint természetesen a szólás- és véleményszabadság kimagasló értéke mellett szóló további azon érvek alapján, melyeket itt nem fejtettem ki – kérem a Facebook csapatát, hogy legyen szíves felülvizsgálni a korábbi döntésüket (döntéseiket), és engedélyezzék az eredeti, de legalábbis egy új Facebook-oldal elérhetőségét a Kuruc.info részére és által.
Nagyon köszönöm a figyelmüket. Rendkívül hálás lennék, ha erre a levélre válaszolnának.
Tisztelettel, 
Morvai Krisztina, JD; LL.M; PhD
jogi docens,
az Európai Parlament képviselője
(Fordítás: Kuruc.info, a levél eredeti, angol változata itt érhető el.)


Gaudi is tiltakozott kitiltásunk miatt a Facebooknál

Dr. Gaudi-Nagy Tamás Facebooknak írt levele Fb-oldalunk zsidó nyomásra történt letiltása miatt.

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Emberi jogi ügyvédként és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagjaként szeretném kifejezni legnagyobb felháborodásomat az Önök elfogadhatatlan és törvénytelen azon cselekedetét illetően, hogy az elmúlt napokban rövid idő alatt kétszer is blokkolták és törölték a Kuruc.info hírportál Facebook-oldalát. Mint e neves európai emberi jogi figyelőszolgálat (ET) egyik legaktívabb tagja, számos alkalommal vetettem fel az ET-ben a szólásszabadság fontosságának a kérdését, különösen az internet világának a terén.
Teljes meggyőződésem, hogy a véleménynyilvánítás, valamint a média és az internet szabadsága létfontosságúak egy demokratikus társadalomhoz. Szükséges, hogy megvédjük a felhasználók véleménynyilvánítási szabadságát, valamint az interneten és az online médiumokban található információkhoz való hozzáférésüket az állami hatóságok és magánvállalatok fenyegetéseivel szemben.
Maximálisan egyetértek az ET Miniszteri Bizottsága által 2011-ben hozott ajánlással, amely rögzíti, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának a joga magában foglalja a véleményformálás szabadságát, valamint azt, hogy zaklatás nélkül hozzájusson információkhoz és eszmékhez. Ez ahhoz szükséges, hogy az állampolgárok részt vehessenek a demokratikus folyamatban. A véleménynyilvánítás joga mind az online, mind az offline tevékenységekre vonatkozik, függetlenül a határokra. Az Európa Tanács keretében e védelmeket az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkelyének, valamint az Emberi Jogok Emberi Bírósága vonatkozó ítélkezési gyakorlatának megfelelően biztosítani kell.
A vonatkozó ET-törvény szerint fontos kiemelni, hogy a személyeknek joguk van az internethez való szabad és cenzúrázatlan hozzáféréshez. Az államoknak e jogokba csak kivételes körülmények között szabad beleavatkozni, s az efféle intézkedéseket kellően meg kell fontolni, s csupán akkor szabad alkalmazni, ha azok hatásosak, megfelelők, s a nemzetközi jogi kötelezettséggel arányosak és összhangban állnak.
A Kuruc.info honlap kulcsszerepet játszik a magyar demokratikus politikai életben, s az egyik legnagyobb olvasói létszámmal bír, annak ellenére, hogy a közzétett nézetek vagy kommentárok valamelyest bizarr, kemény vagy provokatív benyomást keltenek, azonban ezt a demokratikus államoknak és vállalatoknak el kell viselniük a jogállamra és az alapvető emberi jogokra való tekintettel.
A véleménynyilvánítás jogát az Emberi jogok egyetemleges nyilatkozatának 19. cikkelye, a nemzetközi emberi jogok törvénye  A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányában (ICCPR) emberi jogként ismeri el. Az ICCPR 19. cikkelye rögzíti, hogy „minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket, akár szóban, akár írásban vagy nyomtatásban, nyilvánuljon meg az szóban, írásban, nyomtatásban, művészi vagy bármilyen más, a személy választásának megfelelő formában.” A 19. cikkely azzal folytatja, hogy e jogok gyakorlása „különleges kötelességekkel és felelősségekkeljár, s „ezért az bizonyos korlátozásoknak vethető alá”, amennyiben az „mások jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartása”, illetőleg „az állam biztonsága, a közrend, a közegészségügy vagy a közerkölcs védelme érdekében” szükségesek. 
Az emberi jogoknak és a véleménynyilvánítási szabadságnak a tartalom szempontjából közömbösnek kell lenniük. Ezért tetszik nekem az USA alkotmányának az Első módosítása: az lehetővé teszi az emberek számára, hogy demokratikus módon kifejezzék a véleményüket és vitákat vessenek fel. Például a gyermekpornográfia egy nagyon rossz dolog, amit én teljességgel ellenzek, s amit blokkolni kell. Azonban nem alkalmazhatunk ezzel megegyező szintű szankciót az összes anyagra, illetve tehetjük olyan anyagok mellé, melyek – bizonyos nem kormányzati szervezetek szubjektív véleménye szerint – „idegengyűlölő diszkriminációt kelt”. Könnyű személyes vélemény alapján ítéletet hozni, illetve valakinek a személyes nézetét kifejteni. A demokrácia veszélybe kerülhet, ha mindig mások kényelmetlen véleményei ellen harcolunk.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) a véleménynyilvánítás szabadságának, valamint az interneten és online médiumokon található információk védelméről szóló 1877. sz. határozata szerint:
Ahol az állami hatóságok korlátozzák, szűrik, illetve blokkolják az internethez vagy a mobilkommunikációs szolgáltatásokhoz való hozzáférést, az Egyezmény 10. cikkelye nyilvánvalóan kockán forog.”
Az 1877. sz. határozat 10.4 pontja értelmében a véleménynyilvánítás szabadságának, valamint az interneten és online médiumokon található információk védelme érdekében a Közgyűlés felhívja az Európa Tanács tagállamait, hogy hajtsák végre a Miniszterek Bizottságának az internet közszolgálati értékének az előmozdítását célzó intézkedésekről szóló CM/Rec(2007)16. sz. ajánlását; külön figyelmet kell fordítani azon kötelezettségre, hogy a felhasználóktól ne tagadják meg a szolgáltatást, ne biztosítsák azt diszkriminatív módon, illetve azt ne szüntessék meg az erre vonatkozó jog nélkül.
Az internetes vállalkozások magánszolgáltatói, mint a Facebook, köteles alkalmazni e kritériumokat.
Az Önök lépése a felhasználóknak nyújtott szolgáltatások diszkriminatív megszüntetésének tipikus formája volt.
Az Önök a Kuruc.info hírportálnak Facebook-oldala elleni lépése az internetes cenzúrának egy nyilvánvalóan agresszív módja, amely a vonatkozó törvények megsértésének bizonyul.
E lépéssel – melyet zsidó kapcsolatokkal bíró alapítványok kezdeményeztek – Önök csatlakoztak az internet ellenségei országainak listájához, melyek internetes cenzúrát alkalmaznak.
Az információs szabadság fogalma az államilag támogatott cenzúrára, megfigyelésre és felügyeletre való válaszul fejlődött ki. Az internetes cenzúra magába foglalja az interneten található információkhoz való hozzáférésnek, és azok közzétételének az ellenőrzését vagy elnyomását. Az Internetes Szabadság Globális Konzorciuma célja az „információk szabad áramlását” gátló tényezők eltávolítása az általuk „zárt társadalmaknak” hívott helyeken. A Riporterek HatárokNélkül (RWB) „Internet ellenségei listája” szerint az alábbi országok átfogó internetes cenzúrát alkalmaznak: Kína, Kuba, Irán, Mianmar/Burma, Észak-Korea, Szaúd-Arábia, Szíria, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnam.
A Facebook, Önök általi üzemeltetése fontos szerepet játszik a demokrácia elveinek az erősítésében és az emberek egymáshoz való közelebb hozásában, ezáltal jobbá téve a világot. Magam is rendelkezem Facebook-oldallal, ami a tevékenységemet mutatja be az emberi jogok védelme és a politika terén.
Ne tegyék tönkre a küldetésüket azzal, hogy fenntartják a Kuruc.info hírportál törvénytelen és diktatórikus blokkolását!
Szívből remélem, hogy képesek belátni a tévedésüket, kijavítják e téves lépést, és a lehető leghamarabb újraindítják a Kuruc.info hírportál Facebook-oldalát, továbbá bocsánatkérésüket fejezik ki a Kuruc.info nagy számú facebookos közösségének.
Amennyiben ezt elmulasztják - illetve a javasolt jogorvoslatok hiányában - kénytelen leszek felvetni e rendkívüli kérdést a magyar Országgyűlés következő ülésén, valamint az ET Parlamenti Közgyűlésén, ahol sürgetni fogom az Önök cégének az elítélését legalább írásos formában (a plenáris ülésen is), amit meg fognak kapni a nemzetközi szervezetek, az emberi jogi alapítványok, a sajtó, valamint az összes internetes médium, ami igencsak kellemetlen lehet az Önök hírnevének szempontjából, s úgy gondolom, ezt megérné elkerülni. 
Üdvözlettel,
Dr. Gaudi-Nagy Tamás 
ügyvéd
az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja
a magyar Országgyűlés képviselője
(Fordítás: Kuruc.info, a levél eredeti, angol változata itt érhető el.)
Kapcsolódó:



Megszüntette a YouTube a Kuruc.info összes jobbikos parlamenti videóját - végül visszakoztak

Közel hatmilliós nézettség, mintegy hatezer videó - ez a Kuruc.info által a YouTube-on közzétett jobbikos parlamenti felszólalások két fő mérőszáma. A YouTube ezek után váratlanul úgy döntött, hogy különösebb indoklás nélkül megszünteti az egészet:

Ennyi, oszt jónapot

Korábban hasonlót csinált a Facebook is, akkor hosszabb küzdelem vezetett a győzelemhez, Morvai Krisztina fellépése azonban végül sikkerel járt akkor. A YouTube esetében most a Jobbik illetékes szakbizottsági honatyája, Novák Előd lépett, levelet írva a videomegosztó portál sajtóosztályának. A levelet és magyar fordítását alább közöljük.
Subject:
Deactivation of YouTube account JOBBBIKparlamentvideo
Dear YouTube Management,
As a member of the Hungarian Parliament, I am appalled by your recent move to delete the over 5,000 videos that have been shared concerning the parliamentary work of Jobbik in the past two years and which have registered a total of nearly 10 million views! I would like to kindly remind you that the videos have enjoyed greater popularity than the live broadcasts of the public television itself and as such play a particularly important role in providing true and accurate information to the citizens of Hungary.
Please note that the JOBBBIKparlamentvideo account has posted and shared in your video sharing portal the details of parliamentary broadcasts only. Note also that the currently valid Hungarian legislation, i.e. Section 59 of Act XXXVI of 2012, declares internet broadcasts to be publicly available and does not at any point stipulate that such broadcasts would be illegal to be shared on any site, whether in a non-profit or a profit-oriented manner. Owing to its nature of public interest and public broadcast, intellectual property rights as such are held neither by the Hungarian Parliament nor by MEPs, thus your guidelines on intellectual property rights are not breached at any point.
In view of the above, you are kindly requested to provide information concerning the legal grounds on which you deactivated the account in question and the related videos. I trust that your company will continue to maintain fair practice, thereby aiding the formation of a democratic public opinion while enabling citizens to obtain true and accurate information. Given the weight and urgency of the matter, I look forward to hearing from you soon.
Yours sincerely,
Előd Novák
Member of the Hungarian Parliament
Member of the Committee on Cultural and Press Affairs of the Hungarian Parliament
novak.elod@parlament.hu
Tárgy:
A JOBBBIKparlamentvideo YouTube-profil törlése
Tisztelt Youtube!
Mint a magyar Országgyűlés képviselője megdöbbenéssel állok az Önök minapi lépése előtt, mely során törölték azt a több mint 5000 videót, amit a Jobbik parlamenti munkájával kapcsolatban az elmúlt bő két évben megosztottunk, s melyek összesen közel 10 millió megtekintést értek el! Felhívnám szíves figyelmüket, hogy a videók nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint a köztelevízió élő közvetítései, így különösen fontos szerepet töltenek be a magyar polgárok hiteles tájékoztatásban.
A JOBBBIKparlamentvideo profil csak és kizárólag országgyűlési közvetítések részleteit osztotta meg és tette közzé az önök videomegosztóján. A hatályos magyar szabályozás, az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 59. §-a az internetes közvetítést nyilvánosnak deklarálja, és sehol nem rögzíti azt, hogy ezt tilos lenne bárhol továbbosztani akár non-profit, akár nyereségérdekelt módon sem. Szerzői jogok a felszólalások közérdekű és közszolgálati mivoltából sem az Országgyűléshez, sem az egyes képviselőkhöz nem fűződnek, így a szerzői jogi irányelveik megsértése sem merülhet fel.
Az előbbiek fényében kérem szíves tájékoztatásukat, hogy milyen jogcímen törölték a szóban forgó profilt és annak videóit. Bízom benne, hogy az Önök cége továbbra is fenntartja a tisztességes gyakorlatot, így segítve a demokratikus magyar közvélemény kialakulását és a választópolgárok hiteles tájékoztatását. Az ügy súlyára és sürgősségére való tekintettel várom mielőbbi válaszukat.
Üdvözlettel:
Novák Előd
országgyűlési képviselő,
az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának tagja
novak.elod@parlament.hu

A YouTube ezek után a letiltáshoz hasonlóan felületes indoklással visszakozott:

Helyreállt a rend

(Kuruc.info)


Jobbikos videók a Kuruc.infón - közel 20 milliós össznézettség

Az interneten a leggyorsabban és a legjobb minőségben, hangeltolódás nélkül a Kuruc.infón (illetve YouTube-csatornáinkon) láthatóak a Jobbik országgyűlési és tévészereplései, egyéb videói. Már közel húszmilliószor nézték meg összeségében, amiket lehoztunk a friss hírek között.
A Kuruc.info videósai, két lelkes hazafi vágja meg és tölti fel a Jobbikkal kapcsolatos videókat villámgyorsasággal a Youtube oldalára, ezzel segítve a Kuruc.info hírszolgáltatását. A köz- és kereskedelmi tévék elhallgatják a 17%-os parlamenti képviselettel rendelkező Jobbik híreit, de ha ismerőseinkkel megosztjuk e videókat is, akkor kompenzálhatjuk a radikális oldal elmaradását.

www.youtube.com/jobbikparlamentvideo - itt a jobbikos parlamenti felszólalások gyűjteménye található, jelenleg 6 596 feltöltött videó és 6 584 539 megtekintés.
www.youtube.com/user/JOBBIKvideok - ezen a csatornánkon jelenleg 919 videó található, 3 315 191 ezer megtekintéssel.
www.youtube.com/user/NemzetiErzelmuVideok - 467 feltöltött videó (rendszerint nem közvetlenül a párthoz köthetőek), 3 781 129 megtekintés.
www.youtube.com/user/VonaGaborVideok - 152 videó, 1 745 212 nézettség
www.youtube.com/user/NovakElodVideok - 72 videó, 693 215 nézettség
www.youtube.com/user/VolnerJanosVideok - 94 videó, 447 907 nézettség
www.youtube.com/user/MorvaiKrisztinaVideo - 35 videó, 359 405 nézettség
www.youtube.com/user/GaudiNagyTamasVideok - 62 videó, 225 334 nézettség
www.youtube.com/user/BalczoZoltanVideok - 56 videó, 184 373 nézettség
www.youtube.com/user/DuroDoraVideok - 26 videó, 146 339 nézettség
És egyéb gyűjtőcsatornák...
Ha a tévékben arra érdemes műsort lát, kérjük, jelezze nekünk - lehetőleg előre - a video@kuruc.info címen, hogy megoszthassuk másokkal is!
Kuruc.info











Mesés örökségből, nem pedig a naiv emberek átveréséből tartja fenn magát - hazudta a gyermekrákos zsidó
A tisztesség mintaképe nem abból a nyomorúságos félmillióból tartja el magát, amit - hivatalosan - havonta kap az alapítványtól. Mindenki "generálja a kétségeket", csak Balogh István mond igazat...

Mesés örökségből tartja fenn magát - hazudta a mestertolvaj gyermekrá


Kapcsolódó:



Az antifákkal "védi a demokráciát", a nemi erőszak vádja elől Izraelbe szökik a gyermekrákos Balogh

Többször felbukkant az MSZP rendezvényein Mesterházy Attila társaságában a Gyermekrák Alapítvány vezetője, aki a hírek szerint magáncélra használta a szervezet egyik mentőautóját. Balogh István előéletét ezen túl pedig számos bűncselekmény terheli.
Az érintett alapítvány a napokban került az érdeklődés középpontjába, amikor az Index.hu nyilvánosságra hozott egy videót, amely szerint reggelente az adományokból vásárolt betegszállító autóval teszi meg a Gyermekrák Alapítvány elnöke a háza és munkahelye közti távolságot. A felvételekből kiderült, hogy az alapítványi vezetőt szállító jármű a megengedett sebességet meghaladva, a villamossínen és a buszsávban kerülte ki a reggeli dugót. Balogh ugyanakkor tagadta, hogy magáncélra használná az autót. Közben az is kiderült, hogy a minél hathatósabb segítség helyett a Gyermekrák Alapítvány évek óta pénzt gyűjt a számláján, amelyen már 850 millió forint halmozódott fel. Balogh ezt már elismerte az MNO-nak, és arra hivatkozott, hogy a terveik között szerepelt egy saját kórház felállítása, ezért nem költötték el a kapott adományokat.

Beszédes arcél

Az egészségügyért felelős államtitkárság már nyomatékosította, hogy mélységesen elítélik, ha a beteg gyermekek gyógyításáért adományokat gyűjtő szervezetek visszaélnek a támogatók bizalmával. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nemrég több jótékonyságú célú, rákos gyermekek gyógyításáért pénzt gyűjtő alapítványnál is tapasztalt visszaélést. Szócska Miklós államtitkár nemrég ezért bejelentette: a transzparens adományozás és a „szolidaritási hiénák” kiszűrése érdekében januárban megkezdik a Semmelweis-garanciavédjegy kidolgozását.
Balogh István felbukkant már az MSZP rendezvényein, volt, hogy Mesterházy Attila jelenlegi frakcióvezetővel pózolt.
Politikai beállítottságát az is mutatja, hogy 2011-ben egyik elindítója volt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége által kezdeményezett Összefogás a demokráciáért című felhívásnak is. Az írás úgy kezdődik, hogy az aláírók tapasztalják hazánkban az „antidemokratikus törekvések elterjedését”, illetve olyan változásoknak és változtatásoknak a tanúi, amelyek „veszélyeztetik demokráciánkat”. Baloghról még évekkel ezelőtt írták meg, hogy előéletét több bűncselekmény terheli. Ezek között van még 1961-ből lopás, három évvel később deviza-bűncselekmények, illetve bűnszövetségben elkövetett üzérkedés miatt folyt ellene eljárás. Emellett foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és erőszakos nemi közösülés kísérlete terheli múltját, közúti veszélyeztetés miatt pedig mint többszörös visszaesőt két év négy hónap fegyházbüntetésre ítélte a bíróság. Baloghot a rendőrség számos alkalommal érte ittas vezetésen. Balogh István házán egyébként Fegyverrel őrzött terület felirat olvasható, és ezt a teraszán egy életnagyságú őrbábu is nyomatékosítja.
Olvasónk kiegészítése: Balogh Izraelbe menekült a nemi erőszak elől
Üdv Kurucok!
Amikor újságíró voltam, első munkának a Gyermekrák Alapítvány visszaéléseinek a vizsgálatát kaptam. Sajnos többen dolgoztunk rajta, így el lett kapkodva és meg is rekedt a dolog.
Pedig Balogh úr igen érdekes... A '80-as években, vagy a '70-es évek végén megvádolták nemi erőszakkal. Egy buliban megerőszakolt egy nőt. A vád elég erős volt, mert Balogh elmenekült Izraelbe. Onnan később a vihar elülte után visszajött. A fia rákos lett és nem vitatom, hogy törődött vele, de ez adta az ötletet, hogy beteg gyerekek fedősztori alatt csináljon sok pénzt.
Baloghnak elég befolyásos zsidó politikus barátai vannak, mind itt, mind Izraelben. Pózolt fotókon izraeli, amerikai nagykövettel, bankárokkal stb. Megkerestem egy volt üzlettársát, sajnos már nem emlékszem a nevére. Az asszony szabályosan megrémült, amikor Balogh felől kérdeztem, és óva intett tőle. Érezhető volt a hangján, hogy fél ettől az embertől.
Beszéltem a Madarász utcai kórház igazgatójával, aki a többi budapesti gyerekkórház igazgatója "nevében is" úgy nyilatkozott, hogy rühellik és bűnözőnek tartják Baloghot. Ő két dolgot mondott, amivel jól lehet sikkasztani. Az egyik az egyszer használatos egészségügyi eszközök: tűk, fecskendők, pólyák stb., illetve a műszeres adományok. Pl. egy inkubátor egymillió forint, a kórháznak nincs pénze, kap egyet az alapítványtól, akik megmondják, hogy a sajtó felé azt állítsák, hogy két és fél millió forintos gépet kaptak.
Megnéztük az adománylistát. Hát igen szánalmas volt. Bicikli, néhány kifizetett éjszaka a szülőknek, egy-két Mikulás, karácsonyi program... Az alapítvány nevére be volt jelentve egy fullextrás Mercedes. Balogh elmondása szerint azért, hogy a kis betegek nagy kényelemben utazhassanak.
Ez a mentős ügy szánalmasan piti indok egy ekkora vizsgálathoz. Valószínű, hogy Baloghot a saját fajtársai akarják kicsinálni, mert valami csúnyaságot csinált.
Üdvözlettel,
J.
Másik olvasónk levele: Balogh kampányfilmforgatásra is az adományokból fizetett mentőt használja
Tisztelt Szerkesztőség!
Idén, 2013.07.26-án Balogh úr tiszteletét tette a "Második Otthon" Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthonában. Ez Budapesttől mintegy 140-150 kilométerre van úttól függően.
Természetesen az ominózus autóval érkezett, amiről képet is küldök. Balogh úr annyira otthonának érzi a kocsit, hogy kb. 150 méterrel a bejáratunk mellett nyitott ajtónál cserélt inget is mellette. A légkondi és a motor természetesen szinte egész nap járt, nehogy meleg kocsiba kelljen beülnie.
Természetesen nem a szeretet jegyében érkezett, ugyanis forgatni jöttek, mivel a Mixonline-val csináltattak egy kampányfilmet, amit ide kattintva el is érnek, abban is feltűnik a jármű.
A végére én is küldök egy képet amin jól látható az autó amint az otthon egyik épülete mellett parkol, de a videóban is feltűnik.

Tisztelettel,
A.
Kapcsolódó:





Ügyészségi vizsgálatot kér a Jobbik a Gyermekrák Alapítványnál

A Jobbik elképedve látta az Index leleplező videóját, mely azt bizonyítja, hogy a rossz hírű Gyermekrák Alapítvány vezetője magáncélokra használja a magyar emberek adományaiból vásárolt betegszállító járművet. A szervezetről már korábban is számos olyan információ látott napvilágot a sajtóban, melyek szerint a sok százmillió forintot kitevő adományok jó részét valójában – sajnos más szervezetekhez hasonlóan – nem a beteg gyermekek kezelésére fordítják, hanem saját luxus életvitelük megteremtésére.
Beteg gyermekek nevében szélhámoskodni a leggusztustalanabb, leghitványabb dolog, amely azonnali vizsgálatért kiált. A Jobbik ezért ügyészségi vizsgálatot követel a Gyermekrák Alapítványnál, s egyben azt is kéri, hogy a vádhatóság az utolsó fillérig számoltassa el ezt és minden olyan szervezetet, mellyel kapcsolatban az adományok ilyen pofátlan felhasználásának legkisebb gyanúja is felmerül - írja közleményében Vágó Sebestyén országgyűlési képviselő.


Így könnyű: az adományokból vásárolt mentővel furikázik Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnöke

A Gyermekrák Alapítvány „Gyermekmentő” feliratú Mercedesével intézi ügyeit Balogh István, az alapítvány elnöke, aki ugyan az Indexnek azt mondta, magáncélra soha nem használja az autót.
Mentős körökben jó ideje terjed a pletyka, hogy a Gyermekrák Alapítvány „Gyermekmentő” feliratú Mercedesével reggelente maga Balogh István, az alapítvány elnöke furikázik otthona és a belváros között. Az Index azt írja: a hír igaz, a lap munkatársa többször is a tanúja volt, hogy Balogh az adományokból vásárolt, személyautós kivitelű betegszállítóval teszi meg a távot budaligeti villája és az alapítvány VIII. kerületi, Rákóczi téri irodája között, egyszer pedig a Teve utcai rendőrpalotához vitte a betegszállító sofőrje.
Baloghék a megengedett sebességet meghaladva, a villamossínen és a buszsávban kerülték ki a reggeli dugót. A szirénát, fényhidat nem kapcsolták be - írja az Index, a lap egy videót is közöl, melyet alább nézhet meg.

Az Index kérdésére az alapítvány elnöke elmondta, hogy a betegszállítót néha „közérdekű ügyintézésre” is igénybe veszik, de magáncélra soha nem használják. Egyszer, amikor Balogh a betegszállítóból szállt ki az alapítvány irodája előtt, azzal védekezett, hogy az autót gumicserére kellett vinni, és az ő egyetlen, aki az ehhez szükséges papírokat aláírhatja. A rendőrpalotába tett kiruccanást szintén azzal indokolta, hogy az autó ügyeit kellett intéznie.
Noha a kocsi engedélyei rendben vannak, használhat megkülönböztető jelzést (tehát szirénát, villogót) és szállíthat beteget is, az ORFK tájékoztatása szerint a megkülönböztető jelzésekről szóló rendelet szerint csak akkor lehet egy autóra „rögzített üzemmódú megkülönböztető jelzőkészüléket” – az alapítvány autóján ilyen van – felszerelni, ha azzal csak és kizárólag azt a tevékenységet látják el, ami miatt megkapta az autó ezt az engedélyt. A Gyermekrák Alapítvány esetében az engedély a betegszállításra vonatkozik, tehát lehet bármennyire is közügy minden más, amit Balogh az autóval intéz, a rendelet szerint csak betegek szállítására használhatná a kocsit - írja a lap.
Az alapítvány elnöke egyébként az Indexnek azt mondta, hogy az autót már három éve használják. Az ÁNTSZ-től azonban megtudták, hogy betegszállítási engedélyt csak idén februárban adtak ki a kocsira, az ORFK pedig azt közölte, a megkülönböztető jelzésekre is csak 2013-ban kapott engedélyt az alapítvány autója.
(Index - HVG nyomán)

Most akkor mi fasiszták vagyunk , mert egy csaló zsidóról merünk beszélni , akit próbálnak minden oldalról védeni a politikus barátai , persze az alapítvány pénzeit nem igen nézik , pedig a szegény beteg gyermeket ezt megérdemelnék .
Hisz azért adták az emberek az egy % - ot az alapítványnak . Hogy egy közalapítványt leellenőrizzük az természetes , hisz közalapítványról van szó , de nem így , ha zsidó az alapítvány vezetője. Mindnyárt támadásnak véli az elszámoltatást. És mi az hogy félreteszik a pénz nagyobb részét kórházra , ez jó szöveg arra , hogy kibujjon az elszámoltatásnál a felelősség alól. Hát egyszer kórházat a kormányzat építhet , mert valakinek üzemeltetni kell , és ellenőrízni is , a felügyelő szerv az egészségügy minisztériumnak kell , hogy legyen, még akkor is ha magánkórház jön létre, mert különben a korupció melegágyát teremtik meg , ahol bizony előfordulhat , hogy nem a gyógyítás lesz a fő feladat, hanem a pénz gíártása , a beteg gyermek meg csak ürügy lesz , hogy minél több pénzt csikarjanak ki. Na nem akarom tovább ragozni , de bizony büzlik valami Dániában .


Ügyes kis horogkereszt díszíti egy üzlet bejáratát - kulturáltan elzavarták a hisztiző ATV-seket

Az ATV honlapjának egyik lelkesen rettegő olvasója küldte az alábbi képet, melyet egy Andrássy úti, indiai nevű, elegáns férfiruházatot kínáló áruház kirakatánál készített. Az utcáról is látható, hogy az üzlet bejáratánál két lábnyom és egy helyes kis horogkereszt díszíti a padlót.

A zsidó tévé megkereste az áruházat, ahol azt a tájékoztatást kapták, hogy egy bevett indiai jelképről van szó, amit azért alkalmaznak az üzlet alapítói, mert az indiai kultúrában úgy tartják, szerencsét hoz. Az üzletbe befelé mutató lábnyom a tulajdonosok várakozásai szerint a vásárlók bejövetelét eredményezi.
Arra a felvetésre, miszerint Európában és így Magyarországon is a horogkereszt "elsősorban a nácizmus jelképe", azt a választ kapták, hogy a két horogkereszt nem 100 százalékig ugyanolyan. A boltban lévő horogkereszt két lábnyom között látható, nem pedig vörös alapú zászlón, feketével.
A kötekedő tévésektől láthatóan be nem rezelő boltosok még azt is hozzátették: jó lenne, ha olvasójuk szélesítené a világnézetét, és elfogadná, hogy más kultúrák és vallások is vannak, melyeknek a szimbólumait tiszteletben kellene tartani.
(ATV korrigálva)


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése